Főoldal

F62

2013.02.17. 13:40, Sii-chan
Ha szereted, mond meg neki... Talán viszont szeret!

  

Sziasztok^^ Képzeljétek, a héten ellenőrzés volt a suliban. Ez azt takarja, hogy jött néhány rendőr és kiválasztott néhány osztályt, köztük minket is. Éppen etika óra volt és egyszer csak kopogtattak. Az igazgatóhelyettes, egy nő, meg két rendőr (férfi) volt vele. Mindenkinek egyesével ki kellett pakolnia a táskáját és végignézték, hogy mi volt benne. El sem fogjátok hinni, de volt nálam egy metszőolló. A rendőrök meg elképedtek... hogy mit keres nálam. Hirtelen lejátszódott a fejemben, hogy most végem van, és most bevisznek, még a lábaim is elkezdtek remegni. Erre felkiáltott az egyik osztálytársam, hogy nála is van egy metszőolló, aztán egy másik is. Erre higgadtan nekiálltam magyarázkodni, hogy előtte való nap gyakorlatunk volt és csak nálam maradt. Az egyik rendőr (a helyesebbik) meg elmosolyodott és azt mondta, hogy így már érthető és ment tovább. Senkinél nem találtak semmi, úgyhogy miután mindenkit átnéztek mentek is tovább. xD Hát igen... csak megjegyzem, hogy még mindig nálam van :P Na de most jöjjön a friss. Elkészült a Hadashi... 4. fejezete. :D És nemsokára a kötetzáró 5. is terítékre kerül. Online még nem tudom mikor fog felkerülni, mert még az előzőekre is várok. Mostanában nem volt AA-n manga friss sajnos. Mindenesetre, jó szórakozást a fejezethez! ·^^·

Friss
Manga fordítás:
>> 
Hadashi de Bara wo Fume - 4.fejezet
Online animék:
>> AMNESIA (5. rész)
Manga ismertetők:
>> Konna Watashi ja Nashi desu ka?!
>> Momo Lover

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Projekt állás

Újratervezés alatt!

I Love High School: 6.fejezet
- fordítás alatt 9/36

Onegai Teacher: 3.fejezet
- fordításra vár

Idol-sama no Yoru no Okao: 3.fejezet
- fordítás alatt 1/28

Diabolik Lovers Anthology: 2.fejezet
- fordítás alatt 8/11


Akame ga Kiru: -
Hadashi de Bara wo Fume: -
Saiunkoku Monogatari: 4.fejezet
-
KÉSZ

 
Chat

Szabályok!

Remélem mindenki ismeri az általános szabájokat, de azért... Ne itt hírdess, hanem a vendégkönyvben! Ne írj vás nevében! Lehetőleg ne kedves cserém meg kedves szerkesztő legyek, van nevem is! Egyedüli szerkesztő vagyok, így tehát a megszólításnál ügyeljünk erre! Lehetőleg ne káromkodj! Ha csak szidkozódni jöttél, akkor ott az x a jobb felső sarokban! Cserét bátran kérhetsz, nem harapok! És ha van kedved használj Chat ikont!

 
NSFTeam

NSFTeam

A fejlécen is olvashattátok, hogy tagja vagyok egy fordító csapatnak, mégpedig a Night Star Fansub Team-nak. Ez egy nemrégiben megalakult manga fordítással foglalatoskodó kis társulat. Ezzel a kis bejegyzéssel is szeretném felhívni a figyelmeteket ránk.:D Most pedig egy kis link az oldalról és a tagokról! ^^ 

Luna | Chilipapaya | Netty | Haru |
Sii-chanNina | Faythe | Miyu |
Inez | JuNko | Aya-chan | Koltai |
 
Vörös rózsáim



      
      
      

Szünetel/ Rég volt már friss: 
x x x x x x x x

Vár:~

Kérni a Chat-ben tudsz.
>>  Csere fajták/Lekerültem  <<

 
Információk
 
Szerki: Siszame (Sii-chan)
Design: Siszame 
CSS:  
D.Version: 14.
Host: gportal
 
Az oldal nem áll kapcsolatban egyik anime/ manga/ dorama/ Live action készítőjével/ kiadójával. Az oldalon lévő saját képeket, szövegeket/ fordításokat stb. más oldalra engedély nélkül fölrakni Tilos! A letölthető animékért/ mangákért/ zenékért felelősséget nem vállalok. 24 órán belül töröld a gépedről!
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

Menü

°x° Főoldal °
°x° Site °x°
°x° Anime °x°
°x° Manga °x°
°x° Japán °x°
°x° Korea °x°
°x° Live Action °x°
°x° Dorama °x°
°x° Extra °x°
°x° Írásaim °x°

 

 

 

 
 

 


Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.